Transparent White Star

2016. augusztus 31., szerda

Fontos bejelentés

Sziasztok!
Már elég régen hallhattatok bármit e blogom felől, ezért már épp itt volt az ideje, hogy adjak valami életjelet. Mint láthatjátok a blognak új kinézete van (Amit nagyon köszönök szépen Perrie-nek), s megváltozott rajta pár dolog. Ennek egy teljesen egyszerű oka van. A nyár alatt kettő kritikát is kaptam a blogról, és mindkettőben azt írták, hogy lehetne ötletesebb is maga a történet, de igazából az utóbbi időben már nekem sem tetszett annyira. Ezért hát úgy döntöttem, hogy újrakezdem a történetet, viszont a blogot meghagyom, csak átalakítom. Azonban már az is feltűnhetett, hogy a fejlécen nincs rajta Castiel, és nem is véletlenül.  Ez a másik nagy változás, ugyanis a történet újrakezdésével megválok a CSJ száltól, bőven elég, ha csak egy blogom alapul a játékra. Ettől függetlenül maga a történet nem változik, csak máshogy lesz felépítve. Az összes menüpontot frissítettem, ha megnézitek, ott is láthattok pár változást, valamint a fülszöveg is megújult. Kicsit szégyenlen magam emiatt, hiszen ez már a második blogom amit újra fogok kezdeni, és erre nem vagyok kimondottan büszke.
Remélem, hogy majd az új részeknek is lesz akkora olvasottsága, mint a régieknek, s ti olvasók nem tűntök el, mert már nincs Castiel és a többi játékbeli karakter. Az utóbbi időkben szerintem már nagyon a haldoklás szélén volt a blog, nem tudom ti észrevettétek-e. Igazából már amikor kiírtam szünetet valahogy éreztem, hogy ez lesz. Ugyanakkor a régi részeket nem fogom letörölni, hanem a régi történet menüpontban megtalálhatóak lesznek azok is.
A másik ok a suli, amiért írom ezt a bejegyzést. Most fogok középiskolába menni, tehát nem tudom mennyi időm lesz a blogra és mennyit tudok írni. Viszont nem olyan rég Kanna-chan ébresztett rá az igazságra, miszerint iskolaidőben többet írunk, mint a nyáron. A szavait idézem: "Amikor iskola van folyton az jár az agyamban, hogy mehessek haza írni." Be kell vallanom, teljesen igaza van, szóval lehetséges, hogy több rész fog majd érkezni, mint a nyáron. Ebben most csak az egy gátol meg, hogy a gépem rossz, pedig azon volt inden írással kapcsolatos dokumentum. Nem vesztek el, valószínűleg maga a gép is meg lesz javítva, ám nem tudom megmondani pontosan mikor. Az utolsó egy hétben elkezdtem írni a Crystal Precure első fejezetét, de két oldal után ugye elromlott a gépem. Mindenesetre megpróbálom időben hozni a prológust, akár még a gépem megjavítása előtt is hozhatom.
Egyenlőre csak ennyit szerettem volna, remélem nem haragszotok rám az újrakezdés és a részek hiánya miatt, és továbbra is olvasni fogtok! :)

Az új tanévre pedig sok kitartást és szerencsét kívánok!
Legyetek ügyesek és tanuljatok! :D
Arisa


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése